Korim

   2010. március 19., péntek

A róka úgy gondolta, eljött az ő ideje. Meglebbentette farkát, és a hegy a lábától a csúcsáig végigrázkódott. Felmordult, és elfordultak a fenyőfák. Bucskázott, és a fennsíkon elkezdett esni a hó. Rohanni kezdett, és az állatok fejvesztve menekültek előle. A róka hujjogatva rohant lefelé a lejtőn, de hirtelen megtorpant és elhallgatott. Pár száz lépésre tőle ott állt a rókanő. A rókanő meglebbentette a farkát, és a róka gerince végigrázkódott a fejéig. A rókanő felmordult, és a róka hártafordította a füleit és fölhúzta fogairól az ajkát. A rókanő nem bucskázott. A róka csak lépkedett hangtalanul lefelé tovább. A hegy még mindig hujjogatott.

korim // 23:41 //

Franciakockás lapokra rajzolt leveleket sodort a hajléktalanok rojtos nadrágszárának szele tegnap éjjel a körúton. Tüzifa gondja, téliruhák vak gondja növekedett, apadt a lomok között, lenyomta őket néhány fáradtan heverő műselyem paplan, pár évfolyam a Nyelvtudományi Füzetek sorozatból, valamint egy szlovák nyelvű gyorsírás tankönyv.
Imre Jászberényben, Ilka a Tanács körúton lakott, s nevelte gyermekét. Szerelmük levélben tombolt főleg, Imre valószínűleg nem akarta otthagyni szűkebb pátriáját, Ilkának meg ez eszébe sem jutott. Mindez azonban nem jelentette azt, hogy ne fűzték volna tényleg gyengéd érzelmek egymáshoz őket. Olyanok, amelyek elnézik az esetenkénti helyesírási hibát.

korim // 23:11 //

Egyre kisebb ez a város, ahogy öregszem, egyre szűkebbek a körök. Nem lett volna szabad sose dönteni semmiről, akkor még mindig minden lehetséges volna. Nem lett volna szabad soha senkinek bemutatkozni, akkor sosem futnék ismerősökbe. Nem mintha túlzottan köszönnék bárkinek, mizantrópiám, mint depressziós mosogatólészagú penészfolt tenyészik holkereimben.

korim // 23:01 //

   2010. március 18., csütörtök

Van egy néni, aki palacsintát árul cégeknél. Feljár helyekre és kétszáz forintért ad egy palacsintát délelőtt tizenegy körül. Ma is jött ide árulni a palacsintát. Kedves néni, de azon kívül, hogy csókolom, egy diósat kérek, nem nagyon kommunikáltunk vele semmit. Ma ott ülünk a recepciónál, néni megérkezik, ránknéz miközben pakolja ki a palacsintákat, és azt mondja: Ma voltam a Krisztiánnál és a Gábornál - ők ketten december óta egy másik helyen dolgoznak, azelőtt együtt dolgoztunk hárman. Oda is járok, az ő cégükbe. És hogy vannak, tessék mondani - mondom. Jól. Hát a Gábor most síel, így a Krisztián egyedül van, de jól van azért.
Aztán csak nézek, milyen kicsi a világ.

korim // 12:04 //

   2010. március 14., vasárnap

Ha a szarullevésnek van mértékegysége akkor az az én mostani állapotom, ami mondjuk egy korim, ami az abszolút szarullevés, minden más szarullevés mértékét csak tizedesben lehet kifejezni ehhez képest.

korim // 16:49 //

   2010. március 13., szombat

Mindjárt kész a krumpli.
Tegnap nem jó este volt.
Az art deco ház lehet náci.
Már nincs kedve az embernek szánkózni.
Sörben bugyborgó csirke.
A szomszédnéni megijed.
Nem én takarítom itt a placcot.
Beethoven zongoratrió forog a lemezjátszón.
Puffadt szemeivel ellenségesen méregetett.
Mindenki cserepesvirágot vitt.
Ez a történet a birtoklásról szól.
Hogy vagy? Jól vagy?
Nincs mit mondanunk egymásnak.
Olyan példamondatokat írunk, amik semmit nem példáznak.

korim // 16:29 //

Az előbb elaludtam, miközben írtam és azt álmodtam, hogy ropp, ropp, ropp, lépked, aztán továbbmegy a sínekhez, és kopp, kopp, kopp ráver hármat, aztán elindul a talpfákon és lassan megy, amíg ki nem ér a képből. És. Ennyi. Közli egy hang és valaki utánakiabál, hogy ez jó volt most! Szép lesz, nagyon!

korim // 1:26 //

Feketefehér képen ropog a fagyott fű Iván lába alatt. Iván egy kemény harmincas. Ahogy lép, a fű roppan. A távolban károg egyet egy varjú. Iván megint lép. A fagyott füvek megint hangosan törnek. 

korim // 1:20 //

   2010. március 11., csütörtök

Odajön három olasz a giroszos ablakához, ahol éppen közöltem arra kérdésre, hogy útközben vagy csomagol teljesen?, hogy útközben. Azt mondja az egyik olasz: xkúzmi! ver is dö momentum? Momentum? kérdez vissza a giroszos. Jesz! Pipül on sztrít. Momentum! Ragazzi! - teszi hozzá a másik olasz. Jesz! Nájttájm! Parti! Momentum!
Well, go that way, mutat a török a Váci utca irányába, and then take left. There'll be people!
Szenk ju! - mondja az olasz és elmasíroznak.
Összenevetünk a törökkel. Így szól: Hogy ezek mit mondtak!

korim // 10:23 //

   2010. március 9., kedd

Mindig ezt kell csinálni. Ugrani a hasast keményen, aztán alakul valahogy és soha nem elfelejteni a tanulságokat. Csak vesztett meccsekből tudsz igazán tanulni. Ha most ezt el kell vesztenem, a következőben jól játszom. És persze vigyázok magamra. Annyira nem fontos. Ez csak munka.

korim // 18:39 //

   2010. március 8., hétfő

Leér a lábam majdnem mindenhol az uszodában, csak a fejem nem ér a víz fölé szinte sehol sem. De hát ez alapvetően ilyen, el kell dönteni, hogy fent vagy lent.
Lent cápák vannak, fent meg vércsék és keselyűk, középen meg nincs semmi. Csak én.

korim // 12:58 //

Volt egy macska. Elment egy mély barlangba, egy egérlyukból nyílott, véletlenül csúszott le, de ez mindegy. Ott volt. A macska lát a sötétben, ezért nem félt, mászkált és nézte a cseppköveket. Tudta, hogy ezt sztalagnitnak, amazt meg sztalagtitnak hívják, tudta azt is, hogy nem szabad megpiszkálni őket, mivel minden centiméterben évtizedek kemény, kitartó csöpögése van, melyet egy zsíros tappancsnyom jajj, oly könnyedén tesz teljesen semmissé.
Ment, mendegélt, míg egy nagy terembe nem ért. Hatalmas karokkal ölelte őt át a vaksötét, olyan széles és sűrű volt, hogy még a macskaszemével is úgy érezte, ha elég nagy mancsa volna, meg tudná fogni és gyúrni tudna belőle valamit. Nyomasztotta kicsit ez az érzés, ezért azt gondolta, megszurkálja ezt a nagy semmit, hátha kilyukad.
MIAÚ! kiáltotta éles hangon. MIAÚ! MIAÚ! tette hozzá. Várta, hogy elkezdjen sziszegni ki a levegő a kilyukasztott nagy, vastag sötétből. Várt, várakozott, közben kicsit felborzolódott a farka, mert izgult.
VAU! jött vissza a visszhang. VAU! VAU! tette hozzá.
A macskának elekadt a lélegzete. Hallotta is, ahogy hirtelen megáll. A macskáknak ugyanis nagyon jó a hallásuk. Aztán villámgyorsan döntött.
Két perccel később kibújt az egérlyukból, öt perccel később pedig már egy sárga buszra kérődzködött fel dorombolva.
A hegy még akkor is röhögött.

korim // 12:51 //

Volt egy bulldog khutja. Bides volt mint ezer ürdög és ollyan hangosan szürtsögött lélekzet vétel közben, hogy reszketett tűlle az büzelzárró is a konyhai mosogató alatt. Odamén hozzá edj tüzellö matska. Hodaszondja: Figgyeljen kend kutja! Maga itt mit tsinál? Egisz nap tsak ütsörög és büzellik? Hát hodj lehet valaki ilyes passiv? Mozogjon, s nem lesz ilyes dagadt!
Az kutja föl se nézett, udj vágá vissza: Kend matska csak kussoljon a helyin! Állo nap az pitsáját toligáland kigyelmed, mintha biz gazdáink élveznék az matszerálást, és állando kurrogását kendnek! Hát maga nem beszólland nékem, mert maga semmivel sem különb. Én szürtsögök, maga kend meg kurrog, s dörgöl.
Ídj bekussolának mind az ketten s azóta nem is szollanak semmit sem. Csak szürtsög az edjik, s kurrog az másikuk, s mi csak sejthetjük mi jár buksy fejjükben.

korim // 0:30 //

   2010. március 3., szerda

Volt egy hegy. Kicsit unottan gubbasztott a helyén, a síkság szélén. Az
elején, mikor még fiatal volt, forrongott sokat, de aztán
megnyugodott. Megszerették a fák és a madarak és a medvék is.
Fölkúszott rá a tölgyes, feljebb a fenyves, a tetején meg a zúzmó és a
fű. Szép hegy volt, büszke volt rá a síkság, hogy ilyen szép hegy nőtt
rá, annak ellenére, hogy eleinte nem örült neki, sőt, az első
pillanatokban meg is ijedt, hogy mi ez a nagy izé ott az arcán.
A hegy élt, éldegélt. Egyre unottabban gubbasztott a helyén, az idő, a
hideg és a meleg egyre jobban koptatták. Persze távol volt attól, hogy
elkeseredjen, hiszen telente kapott sok szép fehér, puha havat,
nyaranta ölelő szeleket, és néha egy-egy igazán vad vihar is eljött
hozzá beszélgetni, de azért kicsit egyedül érezte magát. Meg unta,
hogy mindenki fél tőle. Csak megkerülni akarják, vagy meghódítani.
Vagy lesiklani az oldalán. Nem tudta, mi mást lehetne, de úgy érezte,
hogy valami hiányzik.
Egy nap leszállt a hegyre egy madár. Szevasz hegy. Köszönt, már ez is
furcsa. A hegy odafigyelt rá, bár nem köszönt vissza. Figyelj hegy! szólt
a madár dicsekvően. Bármikor felszállhatok rólad. Hát igen, mondta a hegy.
Tudom. De tényleg bármikor! mondta a madár. De tényleg tudom mondta a hegy
sóhajtva.
És bármikor leszállhatok rád mondta a madár kis szünet után, kicsit
türelmetlenül, de ugyanolyan dicsekvően. Igen. mondta a hegy. Tudom. Ezt is
megengedem.
A madár elhallgatott és elrepült.
A hegy újra sóhajtott. Elment. Gondolta. Kár.

korim // 23:44 //

Minden elmúlik egyszer. Ezt mondta a bölcs hegy a hegymászónak, mielőtt elindult volna a lavina. Aztán a hegy is elmúlt egyszer persze, de már rég nem fért bele a könyvbe.

korim // 22:33 //

   2010. február 26., péntek

Az öreg robotokat beviszik a robot nyugdíjasotthonba. Ott robotok minden reggel kimossák alóluk az éjszaka kicsöpögött gépolajat és hosszú hosszabbítókkal mindenhova magukkal hordhatják a töltőjüket. És senkit nem kezelnek robotómiával. Ez egy humánus robonyugdíjasotthon.

korim // 15:20 //

Komfortzóna. Jókisszó. Ezt fogom elhagyni mostanában. Kezdett túl diszkomfortossá válni.

korim // 0:24 //

   2010. február 25., csütörtök

"Figyelj, mindegy, hogy harminc másodperc, egy filmnek akkor is kell adni levegőt. Egy rendes filmben is úgy van, hogy valami történik egy szobában, aztán a Belmondó megy az utcán, odaér valahova és ott történik még egy dolog, és jelenet. Kell bele egy kis kitekintés mindig. Érted?"

korim // 23:33 //

   2010. február 22., hétfő

Egy ismerősöm weboldala. Tessék kattintani! Kösz.

korim // 12:42 //

   2010. február 19., péntek

Két csaj jön be a szaunába reggel. Mondjuk húsz évesek.

korim // 16:12 //