Korim
2012. május 17., csütörtök
Fogok csinálni egy sorozatot. Képsorozat lesz. Nehéz és kemény lesz ezekkel a képekkel az út a világhírhez, de végig fogom járni és nyilatkozni fogok Larry Kingnek és Oprah Winftrey-nek és autogrammot fogok osztogatni a New-York-i Sheraton éttermében.
korim // 13:57 // 1 komment
Arról van szó, hogy a munkatársaimtól tegnap a születésnapomra kaptam egy ilyet.
2012. május 16., szerda
37
korim // 10:48 // 1 komment
2012. május 14., hétfő
Leszedtem négy szál virágot az ablak előtt nyíló bokorról, mondjuk ünneplésképp. Az egyik bimbó feslett, a másik szűzies, a harmadik és a negyedik két mérges állat. Ufó állat, alien. Nemsokára lekapcsolom a villanyt a konyhában és akkor megeszik a fűszereket és furán érzik majd magukat és reggel beleköltöznek a testembe és megérzem, hogy ég az ember gyomra fél kiló kurkumától, őrölt köménytől, fekete mustármagtól és csilitől, vagyis mégse, mert átveszik az irányítást és megszűnik a szabad akaratom.
Most, hogy új a lakás és tökéletesen zár minden, olyan, mint a Gárdonyi egri házában a dolgozószoba, amit ő nem kis költségen hangszigeteltetett, mondván, hogy nem tud dolgozni a harangzúgástól meg a város zajától.
korim // 0:00 // még nincsenek kommentek
Hihetetlen, hogy a hang is tényleg olyan, mint a levegő. Mármint, hogy ahogy a hideg levegőt kizárom, úgy zárom ki a hangokat is. A hideg levegő ellen lehet fűteni, a hangok ellen meg zajt csinálni. A tévé a kályha.
Már csak egy falióra hiányzik ebben a nagy csöndben, hogy az összes rémisztő gyerekkori emlékem visszajöjjön. Még sosem volt ilyen hangos a hűtő a lakásban. Kiskoromban egyszer valami befőttesüvegnek a csavaros kupakja beesett valahogy a hűtő mögé és elképesztő csörgő zajt adott ki, ha ment a hűtő motorja. Taktaktaktaktak. De éles hangon. Mondjuk inkább tektektektektektektek. Szerintem akkor tanultam meg ilyen jól alkalmazkodni. Merthogy az úgy maradt egészen addig, amíg el nem adtuk azt a házat.
2012. május 11., péntek
Mostanában gazdag vagyok és nyugodt. De azért még mindig alapvetően kém. Gyakran vezetek haslövéssel a titkos orvos háza felé, és sokszor érek oda az utolsó pillanatban, lefülelve az összeesküvést. Csak mostanában kicsit többet foglalkozom a stratégiával, sokat agyalok azon, hogy mi lesz az ellenség következő lépése és mindent belehelyezek a világpolitika, a történelem és az utókor megítélésének kontextusába.
Van egy láthatatlan macskám. Soha nem jön oda, hogy simogassam és egyáltalán nem hajlandó dorombolni. Csak gúnyosan néz néha, és akármelyik lakásban is lakok, kinézi azt a helyet, ahol a legjobban néz ki, és odaül. Láthatatlan, de nagyon feltűnő tud lenni.
Fa még nem nőtt ilyen nagyra gyökér nélkül. A levelek már nyár végén félnek, hogy ősszel el kell engedniük és milyen hatalmasat fognak zuhanni aztán. Minden madár rajta akar fészket rakni, ezért a bíróságon külön precendenseket ismernek csak rá a sok birtokvita miatt. A gyümölcsök rajta mind abnormálisan erős színűek és ilatúak a nagy magasság miatt.
korim // 23:39 // még nincsenek kommentek
2012. április 25., szerda
Vissza kéne menni a suliba és megkeresni magam, megnézni, mennyire cuki nyolcéves voltam. Megsimogatnám a fejem és kicsit rámarkolnék a tarkómra, ahogy az Áronnak szoktam. Hogy érezzem a szaros kis életemet. Pihegős és lágy, mégis milyen fontos máris.
korim // 22:55 // még nincsenek kommentek
Fölnéznék magamra és mondanám, hogy hagyjál már, buta lettél, nem látod, nehéz a kezed. Hiába nem bűzlesz cigitől és rothadó fogaktól, hiába nincs hasad, nem érdemelsz meg. Nincs lett volna sem. Beszélj meg az anyámmal végre.
2012. április 24., kedd
A Dunánál forgattunk ma filmet, átúszni lett volna kedvem a keskeny mosoni ágat, féltem volna közben, hogy elcsap egy keelboatos idős pár és hasadt fejjel kis melltempókban csurgok át a túloldalra a délceg gyorsozás után. Vérző fejemről jutna eszembe cápa, mint annyiszor kiskorom óta a vízben, a fogai mintha kőbe rúgtam volna, inkább meglepne elsőre, mint ijesztene. De persze közben csak úsznék, csap-csap, csap-csap, levegő, csap-csap, csap-csap, levegő.
korim // 20:22 // 2 komment
A túloldalon pucér lennék nagyon azon a lejtős betonon és félve nézném látott-e a stáb, de aztán maradna csak két kilógó csípőcsont és az út visszafelé, még egyszer a félsz egy hasító keelboattól.
Amúgy hidegben kánikulát játszunk, mindenki vigyorogva reszket. Majd napfényesre fényeljük, majd napfényesre fényeljük, ismételgetik. "Mindenkinek melege van!" kiabálja az első asszisztens a statisztáknak és elered az eső.
A fényelés a jó szó. Állítgatjuk a layereket, nézzük egymás után a képkockáinkat, készülünk a prezire. Ez az életünk. Észre sem vesszük, hogy az ügyfelünk egyetlen percünkre sem vett adásidőt.
2012. április 20., péntek
A filmrendező most nem rendezett egyáltalán, hanem megpróbált arra figyelni, amit Kohát Emese mondott neki arról, hogy milyen is volt pontosan a búvárkodás a vöröstengerben. Kohát Emese szerint egészen fantasztikus volt a búvárkodás a vöröstengerben, csodálatosnak is mondaná tulajdonképpen. Kohát Emese elhatározta, hogy biztosan fog még búvárkodni, mert nagyon fontos, hogy az életben azzal foglalkozzunk, amit igazán szeretünk. Ő például egy kávézót szeretne igazából nyitni egy tengerparti kisvárosban. Minden reggel lemenne a partra és úszna egyet. Abbahagyná ezt, hogy egy multinak a marketingosztályán dolgozik.
korim // 0:49 // még nincsenek kommentek
A filmrendező mosolygott és Annára gondolt, hogy mégis fel kellett volna hívni és meg kellett volna mondani neki, hogy nem. Azt mondta Kohát Emesének, hogy ez egy jó terv, vágjon bele. Ő biztos megiszik majd eg kávét nála. Kohát Emese erre azt mondta, hogy na majd ír egy üzit a face-en, ha megcsinálta és esküszik, hogy a filmrendező vendége lesz arra a kávéra.
Aztán eldobták a cigarettacsikkeket és visszamentek az épületbe, ahol nemsokára Kohát Emese elmagyarázta a filmrendezőnek, hogy sajnos a marketingszempontok fontosabbak a dramaturgiánál. És különben is, szerinte egy szórakozóhelyen játszódó jelenetben igenis lehet természetesen mondani azt, hogy egy 100% cukormentes narancsnektárt kérek, és igazán nem kéne így befeszülni abba, hogy "egy narancslevet legyen szíves". Közben a filmrendező arra gondolt, hogy a nyáron el lehetne menni az Annával egy hétre pihenni. Valami tengerparti kisvárosba.
2012. április 19., csütörtök
A fény is megjött a mai nappal, mögéfeküdtem kiflibe lappal. Reggel felemeltem egy koszos nejlont, de alatta még nagyobb volt a por. Viszont ott már kivehetők voltak a tébláboló lábnyomok. Pont olyan hosszúak, mint a combom. Odamérem – fura ászana cipőben. Tornagyakorlat a bólogatás is az ütemesen kimondott "jó" szócskával, és sportból bontom fel a lekötéseimet.
korim // 11:05 // még nincsenek kommentek
Mindenki készpénzt akar. A burkolóé a kenőpénzem, a vízvezetékért cashflow-val fizetek, a parkettásnak lerakok egy nagyobb összeget. A villanyszerelőnek sem vezethetem át az összeget, kézbe kéri, őt ez már rég nem rázza meg. Ahogy biciklizek, két oldalamon a háztetők újjászületésnapi-torta szeleteket vágnak ki az égből.
2012. április 17., kedd
Kifugázom a falat a számban. Beburkolok egy betonost, felfúrok és lefektetem. A parkettát. Beépítés is lesz. Aztán az egészet impregnálom hanggal, izzadtsággal, meztelenkedéssel, zöldséges párolódással, borszagolással, macskatüzeléssel. Fölkenjük a jelenlétünket, amíg el nem fogyunk mint valami deó stift, és akkor tiszták leszünk és lefelé is kilégzünk könnyedén.
korim // 11:37 // még nincsenek kommentek
2012. április 6., péntek
Az autósok nagyon együtt vannak velem. Együtt váltunk, együtt fékezünk és együtt gyorsítunk. Hosszú emelkedőkön megyünk lefelé, és lejtőkön kaptatunk. Néha átnézünk egymás kocsijába és elképzeljük, hogy hova megy a másik, ettől elfeledkezünk a saját úticélunkról és rossz irányból kell visszafordulnunk. Az autósok a féklámpámon látják ha fáradt vagyok. Abból, ahogy a pirosnál állok, tudják, hogy most jobb, ha nem baszogatnak. Ha kiteszem az indexet mert parkoláshoz készülök, várniuk kell, nem kerühetnek csak úgy ki.
Balra látom, ahogy egy étteremből egy folyosón pisilni megy egy nő az épület üvegfala mögött a harmadikon. Szívdobban szívdobban, macska száguld a felhő szélén. Megszólítom, hogy madám. Ön ott a plázában, igen. A ridiküllel a vécé felé menet. Kérem engedje meg, hogy felnézzek önre hölgyem. A szoknyája alatt szívalakban ültették a nefelejcseket a körforgalom közepén.
korim // 22:11 // még nincsenek kommentek
2012. március 26., hétfő
Úgy szeretném, ha lehetne egy screenshot gomb a fejemben. Kontrol shift és mondjuk az orromat kell megnyomni. És akkor elmentem a fényképet, amit látok. Aztán megnyitom a képszerkesztő programomban és ráhúzok egy filtert és ott a festmény.
korim // 16:37 // 2 komment
Egy bácsi meg egy fiatalabb férfi ülnek rajta egymással szemben. Előttük poharak. Az arcuk nem izom csontokon s rajta bőr, hanem feszültségek, hazugságok és gátlások, sóvárgás, veszteség, félelem, gyűlölet – rengeteg mocskos, görcsös érzés, amik mint valami hab fölbugyogtak és iszonyú keményre megmerevedtek.
korim // 9:55 // 1 komment
Az idősebbik a fiatalt nézi és beszél hozzá. A fiatal meg mindenhova néz, csak az idősebbre nem. Cigizik, és a cigivel az ujjai között emeli a poharát. Bal kézzel. A jobb keze a hasán. Furán, szinte markolja az ingét. Az ujjai között csorog a vér. Az idősebbik mögött, az udvar betonplatniján lehet megtalálni a kést.
2012. március 12., hétfő
Olyan berlines ez a fény most. Az autók szélvédőjéről is csak pislog, nem vakít.
korim // 9:20 // 2 komment
Még tizenhét százalék áram van a munkaadóm laptopjában, amit általában az enyémként emlegetek.
Kedves nekem a nő, aki a kávéját a bal kezében tartja. A derekán látszik ahogy a férjében szereti ahogy a férje szereti.
A felhőket kenyték az égre. Ennyel.
A pihék felületet képeznek a bőröd fölött, ami meghúzza a melleid vonalát a bordakosáron. Olyan, mint egy selyemfényű lakk a tested keményfa parkettáján.
Ahogy melegszik az idő gyorsulok a biciklivel, de mindig villan, hogy loccsanna fejem a járdaszegélyen.
Harmadik hete, hogy hétvégén is dolgoznom kell. Tegnap azt hittem, infarktusom lesz. Láttam, ahogy a feszültségtől annyira összeszűkülődnek az ereim, hogy elzsibbad a szívem izma és furán kezd rángani és ettől nem kap elég vért és alig ver, és aztán megáll. Csak rándul már. Abszurd, hogy a szív látja el a szívet vérrel. Miért nincs valami szünetmentes áramkör?
Police-t hallgatok megint.
Még három százalék.
2012. március 7., szerda
Baszó macskák közt nőttem fel. Anyámék úgy gondolták, hogy kegyetlenség lenne elvenni Csoma férfiasságát. Csoma amúgy sziámi macska volt, nyolcvannégyben vettük egy macskakiállításon. És aztán Csoma mindent megbaszott. Például a lábamat is, ha szőrös pléd takarta. Megbaszta a Korostyán-Véber Józsi szőrkucsmáját. A Korostyán-Véber Józsi évekig egy csatakos gecifolttal a homlokán járt-kelt Kecskeméten.
korim // 9:35 // 11 komment
Aztán a Csomának találtunk egy csajt, a Julist, aki Schnitzelék cirmosmacskája volt. Schnitzel volt a város egyik legmenőbb fotóriportere, imádtam azt a faszit, vicces, kedves, kurvajófej. A fiai haverjaim a fészbukon, ilyen nagypofájú audituningoló köcsög lett mindkettőből. Na és Csoma meg a Julis hetekig basztak a Schnitzelék lakótelepi kéglijében, és volt olyan például, hogy a Csoma kinyitotta a Julisnak a hűtőt, és a Schnitzelék arra értek haza, hogy az előszoba közepén ott fekszik egy félig megzabált kiolvadt egészcsirke, amit a fagyasztóból operált ki a Csoma a Julisnak. A kis lovag.
Aztán az egyik ilyen szerelmi csatározásban a Julis véletlenül kilökte a Csomát az ötödik emeleti ablakon, de olyan szívós volt az a macska, hogy nem lett semmi baja.
Az ő nászukból lett a Sziszi, aki hozzánk került. Aztán megkúrta a Csoma, a saját apja, és abból lett a Mosi meg a kis Sziszi. Ők voltak a nagyanyám macskái. A nagyanyám annyira szarrá kényeztette őket, hogy teljesen neurotikusak lettek. Ha a nagyanyám öt percet késett, ők beszartak a perzsaszőnyeg közepére.
Ez volt a szexuális edukációnk az öcsémmel. Egy csomó büdös, nyervogó, vérfertőző macska. Bassza meg.
2012. március 5., hétfő
korim // 15:06 // még nincsenek kommentek
2012. február 27., hétfő
Ha egy pillanatra megállok, olyan minden mintha egy film lenne. Mennek az autók a napsütésben, mászkálnak az emberek, valaki kávét főz tőlem balra, szól a zene. Én meg itt ülök és láthatóan megálltam egy pillanatra.
korim // 9:50 // 1 komment
2012. február 23., csütörtök
Vannak emberek, akik az egész életüket így élik. Ezt mondogattam magamnak abban a pár napban, amit taxikban, repülőkben, hotelekben és mítingrúmokban töltöttem.
korim // 10:05 // 1 komment
A római taxis biztosan átvert vagy tizenöt euróval, a müncheni hotelben volt a legnagyobb a szoba, Rómában volt a legjobb az étel. Meg a zágrábi sztékes helyen.
Gyakorlatilag senki sem utazik a saját pénzén. A légitársaságok legnagyobb ügyfelei különböző cégek marketing-, IT-, pénzügyi- és egyébb osztályai. Viszont soha senki nem intéz el semmit egy ilyen üzlezti úton. Nem történik sem munka, sem érdemi megbeszélés. Smúzolás történik, de az is bénázva. Igazából önteltség történik és fontoskodás. Én Most Céges Úton Vagyok - ezt karikázzák a kis húzós bőröndök kerekei a repterek műkövén. Eszement pénz- és energiapocsékolás. És mindez olyan körülmények között, ami egy kicsit is érzékenyebb ember számára rosszabb mint a halál. De büszkén minderre, magát rendkívül fontosnak érezve.
Úgy siklik bennem a lélegzet, mint egy kard a hüvelyében.
korim // 9:47 // még nincsenek kommentek
2012. február 19., vasárnap
Van egy kastély Rómában egy parkban. Kisebb fajta, talán valami bíboroska építtette amikor egy rövid ideig azt gondolta annyira jól megy neki, hogy még a pápaság is szóba jöhet. Mondjuk minden bíboros ezt gondolhatta akkoriban a tizenhetedik század második felében, amikor ez a kastély épülhetett. Nem is biztos, hogy a kastély a jó szó, inkább amolyan villa ez.
korim // 13:32 // 4 komment
Egy dombtetőn áll, valószínűleg csak a véletlen szerencse az oka, hogy nem épült be körülötte minden. Rómában így első, felületes ránézésre elég sok mindennek a véletlen szerencse az oka.
A villa most étterem. Három emeletén vannak asztalok, mi a legfelsőn ülünk, szép a kilátás a kivilágított Szent Péter bazilikára, és nem messze az angyalvárra. Az asztalnál ül két magyar, két cseh, két orosz, egy francia és egy osztrák. Mindnyájuk közül az angolnak van a legtöbb hatalma, ő konkrétan világhíres is hála tudásának, bár valószínűleg a francia többet keres – ő Oroszországban dolgozik.
– Brightontól nem messze lakom – meséli az angol. – Napi öt órát vonatozom. Ez az én időm.
– Dehát az rengeteg! – szörnyülködnek a többiek.
– Igen, sok, de ki lehet használni. Tavaly írtam egy regényt a vonaton. Nemrég adták ki.
– Miről szól? – kérdezi az egyik magyar.
– A szerelemről – válaszolja az angol mosolyogva.
– Ez nagyon jó! – reagál a magyar. – Tudod nálunk, Kelet–Európában teljesen elképzelhetetlen, hogy egy olyan ember, akinek a titulusa igazgató, ne autóval járjon.
– Jézusom! Belehalnék – szól az angol.
– Igen, de nálunk tök koszosak a vonatok! – szól a másik magyar.
– Pfú! Nálunk is! Rettenetesen! – vágja rá szintén szintén szörnyülködve az angol.
Esznek tovább.
– És nálatok hogy alakulnak a bevételek az első negyedévben? – fordul a cseh az oroszhoz, épp mikor kezdene kellemetlen lenni a csend.
2012. február 6., hétfő
Már megint síelek. A Gábor azt mondta ma reggel, hogy milyen jó lenne gazdagnak lenni és nyáron szigetekre járni, télen meg sokat síelni. Mondtam neki, hogy a nyáron Korzikán voltam, most meg másodszor vagyok síelni idén, de nem ettől vagyok jól. Sem nem gazdag.
korim // 18:06 // 1 komment
Nem kérdezte, ezért nem mondtam, hogy azért vagyok jól, mert egy festőnő bevezetett a szívcsakrám lyukán át mélyre, egész mélyre, annyira, hogy már kijöttem hátul vagy húsz métert és ha akartam volna, láthattam volna a testem ahogy ott görnyed a székben és a koncentráló nyakam, de nem néztem. És ott, egy aranyfalú folyosó végén, amiről nem is tudtam, hogy van bennem, kinyitottam egy ajtót, és ott volt a mami, aki kétezernégy nyarán halt meg. Kurva mobiltelefonok, hogy fel tudott hívni az anyám, és ott feküdtem a városmajorutcában a járda szélén és sírtam, mellettem feküdt a bicikli és mindenki megállt, mert azt hitte, hogy elestem és azért sírok. A mami már csak szándék volt ott abban a szobában az aranyfolyosó végén, a teste (asztrálja?) is teljesen mumifikálódott, de ott volt. Nem volt rendesen meggyászolva, mert nem is volt rendesen meghalva és ezt meg kellett vele beszélni, ott, abban a szobában, annak a folyosónak a végén. Azzal a hatezer forinttal kezdődött az igazi gazdagságom tavaly októberben, amit annak a lánynak adtam azért, hogy oda elvitt.
Vannak olyan helyek, ahol a köd meg a szitáló hó miatt nem tudod kivenni a pálya pontos kövonalait. Az olyan, mintha csukot szemmel mennél. Ha olyankor nem lassítasz, akkor annyira pontossá válnak a tested reakciói, olyan hatalmas leszel és annyira bátor, hogy hirtelen ki is szakadsz magadból. De nem azért mert lemaradsz, hanem mert egyszerűen csak repülsz egy kicsit. Akár nem is kicsit, de persze meditálva könnyebben repülsz tovább. Ebben az a jó, hogy nem feltétlenül akarod. Csak ugrálsz, dolgozik a combod meg a csípőd és tudod, hogy hanem rontod el a mozgást, akkor minden rendben lesz és közben nem is vagy magadban, és a pálya nem is van, és a hideget sem érezni és semmi sincs egyáltalán.
ARCHÍVUM
